2017. november 21. kedd - Olivér
Polgár Alapítvány

RomaTehetség.hu

tehetség életpálya nyilvántartó és információs rendszer

zenei műhely

portfólió - ID: 2 - Diána

Diána
TÁMOGATOM
a további zenei tanulmányait

műhelymunka - 2016

Magányos csónak
filmzene, szerző: Duba Gábor / Valami Amerika 2.

:: lista nézet ::

Diána


Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élek. 10 éve énekelek.
Hangszerem a gitár.
Az első tanárom édesapám volt.


Zenei tanulmányaim
Énektanárhoz a középiskolai tanulmányaim megkezdésekor kezdtem csak járni, annak köszönhetően, hogy 2012-ben egy tehetségkutatón beválasztottak a Polgár Alapítvány ösztöndíj programjába. Két évig az ösztöndíj segített a zenei tanulmányaimban. 2013-ban a Snétberger Zenei Tehetség Központ képzésén is részt vettem.

Stílusok, amiket a legjobban szeretek: jazz, RnB, soul, pop

Terveim a zenével
Fejleszteni szeretném zenei műveltségemet, kommunikációs képességemet, jó lenne hangképzésre, gitár és angol órákra járni. Nemrég költöztünk Budapestre, úgy gondolom, itt sokkal több lehetőségem adódik majd a képességeim fejlesztésére. Szeretnék kapcsolatokat építeni, jobban megismerni azt a világot, ahova gyerekkorom óta vágyom, és amitől titkon azt remélem, hogy elismert énekesként majd egyszer befogad. Mindent megteszek, hogy terveimet valóra váltsam.

Elérhető média megjelenéseim, produkcióim

Ezzel a bemutatkozással jutottam be a Polgár Alapítvány roma tehetség programjába:

További bemutatkozó anyagaim

bejelentkezés

e-mail cím:


jelszó:


Civil Díj 2016 - Legnagyobb hatású projekt

Civil Díj 2016 - Legnagyobb hatású projekt

Ároktői Karének Műhely

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett NTP-RHTP-16-0046 kódszámú pályázati támogatásból valósult meg.

Tovább az Ároktői Karének Műhely oldalára

pályázat logók

Zenei Műhely - 2016

Részben az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett NTP-RHTP-15-0056 kódszámú pályázati támogatásból valósult meg.

Tovább, a Zenei Műhely oldalára

pályázat logók

Irány a felsőoktatás

Az "Irány a Felsőoktatás" weboldal részben az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett NTP-FTH-15-0012 - Irány a Felsőoktatás című kutatás pályázati támogatásából valósult meg.

Irány a felsőoktatás weboldala

pályázat logók

RomaTehetség Tábor - 2015

A Roma Tehetség Tábor 2015 részben az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett NTP-RTP-14-0043 kódszámú pályázati támogatásból valósult meg.

pályázat logók

online futball tehetségkutató

A Polgár Alapítvány kifejlesztett egy online tehetségkutatót, ahová bárki jelentkezhet, függetlenül attól, hogy hol lakik..

A Pályázat teljes anyaga ide kattintva olvasható.

regisztráció

facebook

Facebook

Csatlakozz hozzánk!
Támogasd céljainkat
egy Lájkkal!

Sigma WebDirector pro by VLG Multimedia